Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Adva van egy wannabe multi, két szende lélek első komoly munkahelye. Összetalálkoznak, összebarátkoznak, közös feladatokat kapnak, aztán jól szétszedik őket, majd egy szép napon - vagyis pár év nyüglődés után- az egyiknek tele lesz a töke /pedig az a másiknak van/ a helyjel, és inkább egy kontinenssel arrébb áll, öncélú mégtöbbpénztermelés helyett inkább nonprofitkodni és segíteni kicsit.
Na de mi lesz a kétfős tímmel így? Hát persze, hogy eszkalálják a suttyomban zajló munkahelyi levelezést, és a csipcsup ládagyári ügyek tárgyalásából szépen átcsapnak az élet kisebb-nagyobb igazságainak keresésébe, felfedezésébe vagy épp eldobásába.
Aztán ezt vagy megkönnyíti a távolság, vagy nem.
Az e-mailek valósak, nyilván a kezdés kicsit in medias res lesz, de hát ez van
A nevek szerencsére az iszonyatosan rossz név- és arcmemóriánk miatt eredetileg is kódolva voltak, ahol esetleg felismerhetőek lennének, ott kivettük :) Nem cél hogy bárki felismerhető legyen.
Jó olvasást!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.